17 Apr

Szomorú szívvel értesültünk, hogy hosszan tartó és türelemmel viselt betegségét követően,életének 68. évében elhunyt a Magyar Diaszpóra Tanács (MDT) amerikai regionális elnöke, Hámos László. A Párizsban erdélyi és felvidéki magyar szülők gyermekeként született Hámos László szerepe a határon túli magyar közösségek érdekeinek védelme területén már az 1970-es évektől jól ismert volt, amely mellett aktív és meghatározó szereplője volt az amerikai magyarság közösségi életének is. 

Hámos László 1991-ben részt vett az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) ernyőszervezet megalapításában, és azóta is tagja volt a szervezet végrehajtó bizottságának. Állandó meghívottja volt a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) budapesti üléseinek a nyugati magyarság képviseletében, és részt vett a Magyar Diaszpóra Tanács 2011-es megalakításában is. Ekkor az amerikai delegáció egyhangúan őt jelölte az MDT amerikai regionális elnöki pozíciójára, amely posztot haláláig ő látott el. 

Hámos László rendszeresen vett részt szervező partnerként és előadóként is nagykövetségünk Regionális Diaszpóra Értekezletein. Munkáját számos alkalommal részesítették elismerésben: Márton Áron emlékplakett (1988), a Külföldi Magyar Cserkészszövetség oklevele (1995), Kisebbségekért-díj (1996), Bocskai-díj (1999, Csíkszereda), a Magyar Köztársaság Középkeresztje (2001), az Amerikai Magyar Alapítvány Abraham Lincoln díja (2007), a Magyar Tudományos Akadémia Arany János Érme (2011). Temetésére – a család kérésére – szűk körben kerül sor. Emlékét hálás szívvel megőrizzük, nyugodjék békében!